műfordítás



FOGOLY

PUSKIN NYOMÁN

Ott ül börtönében, a fiatal, rab sas,
Kit a rabság nevelt, és hideg nyirkos vas.
Ablaka alatt a távoli rokon,
                                     Szárnyát lengetve áll a véres koncokon.

                                     Tépi és dobálja, s betekint ablakán.
Azt gondolja a rab, hogy vele érez tán.
Hívja őt szemével, s a szárnyával is int,
Mintha csak mondaná: Jöjj, repüljünk itt kint!

Mint szabad madarak. Itt az idő, testvér;
Oda, hol a nagy hegy a felhőtől fehér;
Oda, hol oly kék a tenger, s habja kél;
Oda, hol bérceken törik meg a szél…




Izgalmas, érdekes dolog megvizsgálni egy–egy műfordítást, összevetni az eredeti művel, ha az "emberfiának" alkalma adódik rá, ám aligha lehet izgalmasabb, érdekesebb annál, mintha az ember az egykori sajátmagával szembesülhet. Ezt a fordítást sok-sok évvel ezelőtt készítettem. A hajdani gimnáziumi orosztanár házi feladatként adta a fordítani valót, mintegy mellékesen megjegyezve, hogy akinek kedve van hozzá, próbálkozzon műfordítással.
Az orosz nyelv ötvenhatban németre cserélt, majd újrainduló, oktatása mi tűrés–tagadás nem lelkesített túlságosan, de Feri bácsi (Décsei tanár úr — természetesen) remek pedagógus volt, érdekessé tudta tenni a "legnemszeretemebb" feladatokat is, így hát némi izzadság árán elkészült a fordítás. Emlékszem az első versszak ment a legnehezebben, a másik kettő már rég kész volt, mire azt is sikerült összetákolni.
Most, hogy kezembe került a régi, megsárgult papírlap, kíváncsi lettem, hogy mire is kaptam — nem túl dicső orosz — pályafutásom talán egyetlen pityorkáját.
Az eredeti verset az Interneten sikerült csak fellelnem — remélem hibamentesen. A könyvtárakkal minden próbálkozásom hiábavalónak bizonyult, egyetlen orosznyelvű Puskin–kötetet sem tudtam feltalálni. Bízom benne, hogy nem arról van szó, hogy a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntöttük. Puskin azért talán nem hibáztatható az elmúlt fél évszázadért.
A latin betűs átírás azoknak készült, akik nem ismerik a cirill betűket, hogy ők is ízlelgethessék az eredeti hangzást. Bár ez nem elegendő a hibátlan kiejtéshez, de a semminél azért talán több.


Eredeti szöveg                                  Rímképlet            Szótagszám

Сижу за решеткой в темнице сырой.
Вскормленный в неволе орел молодой.
Мой грустный товарищ, махая крылом,
Кровавую пищу клюет под окном,

Клюет, и бросает, и смотрит в окно,
Как будто со мною задумал одно.
Зовет меня взглядом и криком своим
И вымолвить хочет: "Давай, улетим!

Мы вольные птицы; пора, брат, пора!
Туда, где за тучей белеет гора,
Туда, где синеют морские края,
Туда, где гуляем лишь ветер... да я!..."


A negyedik versszakot tekinthetjük bokorrímesnek is, még ha a két első és a két utolsó sor között változó számú magánhangzóra terjed is ki az asszonánc.

Latin betűs átirat                                            Soronkénti tartalom

Szizsu za resetkoj v temnyice sziroj.
Bckormlennij v nevole orel molodoj.
Moj grusztnij tovariscs mahaja krilom,
Krovavuju piscsu kljuet pod oknom,

Kljuet, i broszaet, i szmotrit v okno,
Kak budto szo mnoju zadumal odno.
Zovet menja vzgljadom i krikom szvoim
I vimolvit hocset: "Davaj uletim!

Mi volnie ptici; pora brat pora!
Tuda, gde za tucsej beleet gora,
Tuda, gde szinejut morszkie kraja,
Tuda, gde guljaem lis veter… da ja!…



Ülök a rács mögött, nyirkos, hűs a vas.
Fogságban felnevelt ifiú rab sas.
Szárnyát lengetve egy szomorú barát,
Tép az ablak alatt véres lakomát.

Tépi és dobálja, s ablakra tekint,
Mintha velem együtt érezné a kínt.
Engem hív szemével, és szólít szava,
S mondani szeretné: "Repüljünk, nosza!

Mi szabad madarak; ne késs, bátty, ne késs!
Oda, hol a hegy a felhőtől fehér,
Oda, hol kékség vár tenger peremén,
Oda, hol csupán a szél sétál …meg én…!"



Tépi és dobálja, s ablakra tekint

Nagyon hiányzik a határozott névelő az ablak mellől-

Tépdes és dobál, s az ablakra tekint

A dobál szegényebb, mint a dobálja, de ezen az áron is kellett az az "az".

пора, брат, пора

Remekül érzékelteti a madár rikoltását, aligha tudtam tökéletesen visszaadni a fordítás bármelyik változatában.

ne késs — fehér

Ez a rímpár igencsak vérszegény, csak arra jó, hogy a hegyek fehérségével a szöveghűséget egy kicsit javítsa, és fenntartsa a negyedik strófában a bokorrím lehetőségét. Meg lehetne próbálni a "ne késs, bátty, ne késs" helyett a "remélj, bátty, remélj" sorvéget, ami valamelyest javítja a sorvégek összecsengetését.

  idő, bátty, idő

Ennél jobban képtelen voltam az eredeti madárhangot megközelíteni. Itt viszont a hegy fehérsége esett áldozatul a következő sorban.



A vers két — ma már klasszikusnak számító — fordítását sikerült felderítenem. Fogadják (fogadjátok) szertetettel!


            Franyó Zoltán:Lányi Sarolta:
               Fogoly *A rab**

Rács őrzi, a cella penészes odu —
Rabságra fogott, fiatal, szomorú
Bajtársam, a sas veri-rázza csapott
Szárnyát, csipegetve a húscafatot.

Cibálja, dobálja s a rácsra tekint,
Azt tervezi tán, amit én — szeme int,
Így hív riogón, idenéz mereven,
Mint hogyha kiáltana: —"Szállj ki velem!"

Szabad madarak mi, gyerünk oda hát,
Hol bérc hava csillog a fellegen át,
Hol távoli part vize kéklik üdén,
Nem jár csak a szélvihar arra — meg én!"

                       ***                                                                                  ***

Végül is ki–ki eldöntheti, hogy mennyire volt "megérdemelt" az a hajdani ötös .



* Puskin: Lírai költemények — EURÓPA KÖNYVKIADÓ 1978
** .Puskin: Költemények és egyéb verses munkák (Puskin születésének 150. évfordulója alkalmából készült emlékkiadás) — SZIKRA, ÚJ MAGYAR KÖNYVKIADÓ


a
a
b
b

c
c
d
d

e
e
f (e)
f (e)
11 6/5
11 6/5
11 6/5
11 6/5

11 6/5
11 6/5
11 6/5
11 6/5

11 6/5
11 6/5
11 6/5
11 6/5
Ülök a rács mögött a nedves tömlöcben.
Rabságban felnevelt fiatal sas.
Az én szomorú barátom, szárnyát lengetve,
véres ételt csíp az ablak alatt,

Csíp, és dob, és betekint az ablakon,
Mintha velem egyet forgatna a fejében.
Hív engem tekintetével és kiáltásával
És kimondani akarja: "Nosza, repüljünk!"

Mi szabad madarak; ideje, barátom, ideje!
Oda, hol a felhők miatt fehérlik a hegy,
Oda, hol kéklenek a tenger szélei
Oda, hol mi sétálunk csupán a szél… és én!…"
Ülök a rács mögött, nyirkos, hűs a vas.
Fogságban felnevelt ifiú rab sas.
Szárnyát lengetve egy szomorú barát,
Tép az ablak alatt véres lakomát.

Tépdes és dobál, s az ablakra tekint,
Mintha velem együtt érezné a kínt.
Engem hív szemével, és szólít szava,
S mondani szeretné: "Repüljünk, nosza!

Mi szabad madarak; idő, bátty, idő!
Oda, hol bérc tör a felhőkből elő,
Oda, hol kék víz vár tengerek szélén,
Oda, hol csupán a szél kereng …és én…!"

Ülök a rács mögött, nyirkos, hűs a vas.
Fogságban felnevelt ifiú rab sas.
Szárnyát lengetve egy szomorú barát,
Tép az ablak alatt véres lakomát.

Tépdes és dobál, s az ablakra tekint,
Mintha velem együtt érezné a kínt.
Engem hív szemével, és szólít szava,
S mondani szeretné: "Repüljünk, nosza!

Mi szabad madarak; remélj, bátty, remélj!
Oda, hol a hegy a felhőtől fehér,
Oda, hol kékség vár tenger peremén,
Oda, hol csupán a szél sétál …meg én…!"

Nedves a tömlöc, köröttem rács van,
Egy fiatal sas egyetlen társam,
Régi rab ő is, verdes a szárnya,
Prédája véres — tépdesi, rágja,

Eldobja végül s ablakra bámul
Gondolja ő is, hátha kitárul,
Hív a tekintete, követni kell,
Mintha csak szólna: "el innen el!"

Jer velem innen szabadba újra,
Felhők fölébe, hólepte csúcsra,
Hol kéklik a tenger az ég peremén,
Hol senki se jár, csak a vihar — meg én.

"…Да я!…"
.
Házi feladat
Kisszőlősi Szánthó Lóránt